Az időperemén táncolva azon tanakodom
Vajon miért bánt az, ahogy működöm, miért kérek elnézést olyan dolgok miatt, amit azért tettem, mert jónak láttam és még csak azt sem tudom, rossz volt-e vagy ártottam volna valakinek vele...(költői kérdés, amit már párszor feltehettem magamnak...)
Azt hiszem én maga vagyok az elnézés a bocsánat és ne haragudj egyben. Magamtól viszont nem kértem még elnézést... így kedves olvasó most előtted teszem meg ezt magamért. Oly sok éven át megtanultam azt, ami megfogott és láttam benne értelmet, vagy azt, ami ellen nagyon ágáltam, de az élet tanítani szeretett volna valamit... Mégis azt érzem, egy fontos dolgot folyton kihagyok. Megbocsátani és együttérezni magammal akkor, amikor a legszigorúbb vagyok. Amikor a kritikus nem épp a legjobb hatással van rám.
Írom ezt most magamból úgy ki, mintha könnyű lenne, mintha csak egy döntés lenne az egész és holnaptól már arany élet van... Nincs. De időről időre lehet sok szép , megváltó pillanat. Olvashatja most az is soraimat, aki hasonlóan érez, vagy tán olyan, aki ellenérzéseket tapasztal e kitárulkozás közben. Engem viszont elszántságomban az motivál, hogy önmagam lehetek, írhatok és fogalmazhatok aszerint, aki vagyok.
S mint minden, ez is kapcsolódik a fotózáshoz életem ezen szakaszán.
Mostanság egyre többet tapasztalok egy olyan tulajdonságot fotós kitérőim során , -legyen az egy kósza lencseséta, vagy tudatos útvonaltervezés a gépemmel, - ami nem volt eddig annyira megszokott. Visszafogottabb és távolabbi szemlélője vagyok az utcának. Talán magam sem akarok az intim szférába belépni. Egy ideig azt hittem, valami baj van, de aztán egy forró zuhany közben ért a felismerés. Változtam. Változott egy kicsit a megközelítésem is. S mint olyan, az emberábrázolás egy igencsak közeli és intim pillanat.
S míg akik felkérnek, legyek én a megörökítésük embere, minden bizonnyal én is bátrabban lépek bizalmuk fényében. Ahol viszont teremtődik a helyzet és én észlelek ott, ahol minden életszerű és profán módon egyszerűen történik, az utcán, ott inkább egyfajta tartás és tisztes távolság övezi a látásmódom. Vehetném úgy, hogy ez rossz dolog, mert nem állok bele a helyzetekbe, de én inkább most úgy látom, ez az új kitekintésem, ez az új élethelyzet, amiből szemlélhetem azt, ami körülöttünk mozog, a hétköznapi élet fényeit. Másra reflektálhatok, másként közelítem meg azt, ami korábban egyértelműnek tűnt és véleményt formáltam róla, tán még ítélkezés is elejt vette részemről...
Dönthetünk úgy kedves olvasó, hogy egy változás, egy tulajdonság, egy új ismeretlen dugába dönti az eddigi működést, de a lehetőség arra is megvan, hogy abból, amim van, megnézem, így hogyan fest nekem a világ képet és lehetőséget, hogy valami újat lássak!
Készen állsz felfedezni te is?
