"Ne haragudj, láttam, hogy fotózol, megkérhetlek valamire?"
Így szólított le engem a Móricz körtéren Zsolt, aki az estében ténfergett már akkor nehezen egymás elé téve lábait. Én elsőre kicsit megijedve és utólag belegondolva keményebb szavakkal válaszoltam, nem sétált bele a képbe ne aggódjon, nincs rajta. (előítéletek...)
-Jajj nem azért kérdezem, semmi ilyen... - felelte mentegetőzve. - igazából szeretnélek megkérni, ha nem gond, csinálnál rólam egy képet?
Hát így kezdtünk el beszélgetni Zsolttal. Kis idő alatt bizalmat szavazva nekem, mesélt magáról.
- Tudod nekem nagy példaképem József Attila, megengeded, hogy amíg odasétálunk a felirathoz, elmondjak neked pár sort? - és akkor bólintásomat követve elkezdett teljes átéléssel szavalni. Talán nem is ismertem az írást, de jó volt hallgatni, ahogy és amilyen megéléssel és tisztelettel mondja el nekem .
Eddig fotós éveim során erre sosem volt még példa, persze szólítottak már le, és fotóztam is már utcán, de erre még nem volt hasonló eset.
- Úgy éreztem itt az ideje bemutatkozni, és reméltem én is megtudom a nevét, mert mindenképp szerettem volna eljuttatni a fotókat neki valahogy. Aztán ahogy bemutatkoztunk egymásnak, szünetet tartva és nehezen kiejtve egy nagy levegő után elmondta, hogy ma van 8 napja, hogy utcára került. Ahogy mesélte nem igazán tudott segítséget kérni, nem volt senkije. A hátterét nem tudom, de talán most nem is ez volt a 'feladatom". Az egész beszélgetés alatt azt éreztem, egy részről ezért csinálom azt amit csinálok. A meghallgatásért, a dokumentálásért, azért, mert ez az életünk része sajnos vagy sem.
Zsolt napokkal később Így válaszolt
"Úristen! Végignéztem, végigolvastam..... És elsírtam magam! jó értelemben! Köszönöm, hogy az életed része lehetek! És igazából az egészet köszönöm! Azt hiszem ezt hívják ÉLMÉNYNEK! ""
Számomra még mindig hihetetlen élmény és még csak magamban is dolgozom fel ezt az egészet. Idővel talán megérkezik bennem ez az elismerés is.
Ha bármiben is úgy érzed tudsz, vagy szeretnél segíteni, csak járj nyitott szemmel az utcán, és kérdezd meg, mire van szüksége annak, aki nem tudja megtenni most azt, hogy az alapszükségletei meglegyenek. Én néha étellel szoktam kínálni azt, aki éhezik, de volt példa, hogy beszélgettem valakivel, akinek arra volt szüksége. Érdekes történeteket lehet hallani. S ilyenkor derül ki számomra , hogy könnyebben lehet ilyen helyzetbe kerülni mint gondolnám. Csak pár sor együtt állás szükséges hozzá.. ez elszomorít.. de bízom benne, hogy vagyunk páran, akik ha egy kicsit is de néhanapján tudnak segíteni.
