Posztolunk egyre untalan.
Épp egy könyvet olvasok. Roskó István - Miért fotózunk? . Egyre jobban erősödik fel bennem az a megérzésem, ami már talán egy fél éve kezdett körül lengeni. Mégpedig az a tény, hogy tucatnyi képet dobálunk az internet, de legfőképp a közösségi média oldalainkra gondtalan és átgondolatlan módon. Tisztelet a kivételnek, a jelenlevő pedig mindig az, aki épp olvassa, szóval nem inged, add másra rá.
Ki a figyelemért, ki a megértésért, ki pedig csak a divat végett. S azon kevesek, akik valóban hivatásként vagy az egész képsorozatban vagy mondanivalójukban értelmet látva és időt szánva teszik ezt, szép lassan úgy érezhetik, egyek a sok közül . Valójában, bevallom én már nyomon követni sem tudom, kinek mikor milyen sikere van, mit gondol a világról, mi van vele. Így eldöntöttem, koncentráltan fogok működni. Mindig szem előtt tartva a magam céljait, néha megkeresem a barátaim és a számomra fontos további személyek ösztönző és életigenlő bejegyzéseit, megosztásait, (ha vannak). Vagy felhívom telefonon. megkérdezem, "hogy van, s mi történt vele mostanság?"
Ugyan kicsit eltértem a témától, amiről ez a cikk szólni fog, de szerettem volna egy felvezetőt a gondolataimból még hozzáfűzni ahhoz, ahogy most a világ szerintem működik. Mindazzal együtt, hogy ez talán nem a jó irány. De ezt mindenki döntse el maga...
Felelek/t a kihívásra
Több felkérést is kaptam a facebookon terjedő 10 napos művész kihívásra, amit ez úton is köszönök! Úgy éreztem, nem szeretném a facebook oldalon ezt a sablont folytatni, mindamellett, hogy egyet értek azzal, hogy a számunkra sikeresnek és jónak ítélt képeinket megosszuk a nagyközönséggel, hátha nekik is van benne valami kapcsolódási pont, vagy szemet gyönyörködtető. Arra a döntésre jutottam, hogy egy ilyen blog bejegyzésben fogom tehát az egyes napokra szánt képeimet szépen apránként feltenni, egy kis sztorival mellékelve.
Kihívottjaim viszont nem lesznek. De arra buzdítok mindenkit, hogy gondolja át, mit adna szívesen tudásként és tartalomként tovább a világnak. Mivel tudnánk mi emberek gazdagodni, vagy lelket feltölteni.
Mindezt azért teszem, hogy az ebbe fektetett energiám egy helyen legyen, ha már több mint egy éve létrehoztam a fotós oldalam, itt jobb helyét látom ennek, mint a facebookon hirdetések közt és vicces zoknikat áruló, bolondos kutyás videók körül tekergő sorokban elveszve.
Tehát ez egy folyamatosan bővülő cikk lesz 10 képen átívelve a kihívás alatt.
1.kép - Pixelben a párhuzam
Számomra egy emlékezetes áttörés volt ez a fotó. Akarom mondani képek kohéziója. Egy nagyon kedves ismerősnek köszönhetem a létrejöttét, vehetjük egy adag nagy véletlennek, egy közös munkának, ahol ő adta az informatikai részt én pedig a képi anyagot. Valójában egy másik adathalmazt tartalmazó mappa kibogarászására kerestünk megoldást egy általa megírt programkóddal. Aztán elmagyarázta, hogyan működik és jött az ötlet - furcsa mik nem jutnak eszembe. A megírt programmal két kép képpontjait vetettük össze, így kiadva annak eredményeként a közös nevezőt. Bámulatos, nemde?
Nekem legalább is az volt, mikor először megláttam.
2.kép(sorozat)-"Ha a helyzet úgy kívánja..."
Gergővel egy kiállításon voltunk tavaly áprilisban, és úgy gondoltuk ha már ott vagyunk , csinálunk pár fotót. Nagyon izgalmas ilyenkor, hogy ha a modell és a fotós olyan szinten együtt tud működni, hogy figyelünk egymás ötleteinek áramlására, akkor jó kis sorozatot lehet megörökíteni. Gergő elkezdett hülyéskedni, valami szerepet játszott, hétköznapi szitut - tehetséges, meg kell hagyni...- és azon kaptam magam, hogy mennyire beleéli magát és mennyire igaza van . Utólag számomra egy olyanfajta jelentést hordoz magával ez a pár képkocka, ami az életünk napjainak egy kis része. Még ha törekszünk is kiegyensúlyozottak lenni, olykor megesik, hogy rettentően fel tud bosszantani az, ami körülöttünk történik. Ezeket az érzéseket pedig valahogyan meg kell élni, mert lehet pont az adott helyzetben, ami kiváltotta, nincs erre lehetőségünk. Szóval például erre jó egy színjátszás is. Vagy valami másban meglelni az érzelmeink kifejezésének módját. Én a művészetben is ezt teszem például, s most kicsit Gergő színjátékán keresztül is.
Így esett, hogy a 2. napi kihívás képe egy sorozat.
3.kép - el...
Egy emberre az élete során sok minden gyakorol hatást, és ha valamilyen kreatív folyamatban benne van, alkalma nyílhat arra, hogy ebbe ültetve megélje azokat az érzéseket is, amiknek nehéz helyet és teret adni.
A tavalyi nyár számomra nehéz volt. A vége pedig egy olyan szembesülés az elmúlással, amit hiába mondanak el előre, nem lehet felkészülni rá. Azóta is övezi a gondolataimat, hogyan is lehet felfogni a felfoghatatlant. Nem tudod megérinteni, megölelni, üdvözölni, már csak emlékezhetsz rá, és azt is szíved legmélyéről. Felocsúdni egy napon arra, hogy nem emlékszel lassan a hangjára. Ezek az élet olyan vonulatai, amik értékessé teszik a létezést. Mert észbe kapsz, mert rájössz, hogy nem tart örökké. Most van, ma van, a holnap meg a remény rabja. Kellenek a célok, hogy tudd miért szeretnél és hogyan szeretnél lenni. Kellenek a magunk felé fordult szeretetteljes napok, hogy jelen legyünk. Én legalább is így gondolom. Emlékszem sose voltam talán annyira jelen és céltudatos, mint akkor nyáron. Nem volt kérdés mi az, ami számomra fontos. S ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni és élni úgy, mintha a látszat számítana. Én is hajlamos vagyok. De időnként emlékeztetem magam rá, mi is az igazán lényeges.
4.kép - hands
Ez a sorozat valójában egy poénnak indult. Egy fotós osztálytársnőmmel szórakoztunk miután a "csak úgy megyek fotózni" alkalmakkor ismétlődő motívummá vált ez a mozdulatom, és ezt mások is megjegyezték viccesen... így gondoltam miért is ne lehetne tudatos módon is. Ki tudja 80 éves koromra milyen helyek szerepelnek majd a háttérben.
5.kép - Ölelésben
Ezt a fotót egy olyan sorozatból mutatom most meg nektek, amit Antival hoztunk össze egy pályázatra készülve, végül sikeresen. A pályázatot a Szex kultúra podcast írta ki. S ha bár pároknak szólt első sorban, én úgy éreztem - ha a szabályok engedik - egy próbát megér. Így felkerestem Antit, mivel vele korábban is dolgoztunk már együtt akt fotósorozaton. Elkezdtünk ötletelni, hogyan tudnánk átadni azt, ami egy párkapcsolatban is akár bensőséges lehet. Hát részben akár így... A további képeket pedig az instagram oldalamon láthatjátok (@lelkem_kertem, @domi_nika_photo)
6.kép - Tovább...
Mint mindenkire a Covid alatti időszak és az azzal kapcsolatos változások rám is hatást gyakoroltak. Azt hiszem ez olyan dolog, amiben ha tudatos is akarsz lenni és még ha nagyon erős akaratod is van, lesznek mélypontok. De hát az élet is ilyesmi. Minden esetre sok dolgot tanultam meg ez idő alatt. Emlékszem erre a képre, akkor vártunk épp egy újabb maszk időszakról való döntést. Halványan még dereng a látvány, ahogyan mindenki az esetszámok tendenciáját bogarászta... s vártuk azt, amiről úgy is tudtuk, hogy bekövetkezik. Egy újabb maszkos időszak... Olyan érzés volt bennem folyamatosan, mint egy kisgyerekben, akivel elhitetik, hogy most már jó lesz, és minden szuper, aztán mégse lesz úgy... Kilátástalanságot és lebegést éreztem. Nehéz volt földelni magam. Fiatal felnőttként pedig azért a jövőben gondolkodva így a néhány alap kérdőjel helyett rengeteg lett. A jelenlegi élethelyzet és ami felé tart az ország sem segít ezen, de megoldás mindig van volt és lesz is. Az már más kérdés milyen változtatások árán.
7.kép - Töretlen
Volt idő, mikor hajlamos lettem arra, hogy ne érezzek. Egyszerűen lekapcsolódtam az érzéseimről tudattalan. Önvédelem volt, utólag már belátom, viszont azt a hatást hordozta magával, hogy elkezdtem úgy viselkedni, mint akinek nincs szüksége segítségre és nem is fogadtam el vagy nagyon nehezen, ha valaki segíteni akart. Majd megoldom én egyedül magamban. S ugyan sok mindent meg tudunk magunk is oldani, de vajon ez azt jelenti, hogy egyedül is kell? Sok időbe telt újra gondolni és átállítani magam egy olyan felfogásra, hogy néha letegyem a kintin páncélom és megközelíthetőnek tűnjek. Ugyanis ilyenkor könnyen bele lehet esni abba a csapdába, hogy szépen leszakítjuk magunkat a társasági élet valójáról. Még ha úgy is tűnik, hogy sokan vesznek körül, mégsem tudunk igazán kapcsolódni. Tökéletesnek, talpraesettnek s töretlennek mutatkozni jó dolog lehet bizonyos helyzetekben. Egy ideig... De üres folyóból még senki sem merített soha semmit, ami igazán értékes lenne. Megtanulni úgy élni, hogy olykor megengedjük magunknak a sebezhető és gyengédebb énünket nagy feladat, hisz ki szeretne egy percig is kiszolgáltatott lenni.... de nem lehetetlen és vannak rá érdemes emberek. Nem utolsó sorban pedig úgy hiszem, kapcsolódni is könnyedébben fogunk tudni egymáshoz.
8.kép - bubor-ék
(Váczi Annával közös projekt)
Mára ezt a fotósorozat részletet hoztam el nektek, mert tavaly erre is lehetőségem volt, hogy új emberekkel megismerkedjek és akár alkothassak is. Anna is közéjük tartozik. Úgy gondolom, ha sikerül önmagunkkal a hangot megtalálni, idővel olyan csapatban találjuk magunkat, olyan emberek vesznek majd körül, akik részben vagy akár egészben is hasonló látásmódot képviselnek. Mi is úgy ismertük meg egymást, hogy a stílus, amiben fotóztunk összecsengett. Buborék pedig úgy születtek meg, hogy 8 órán át fotóztunk Annánál. Hát szerintem ennyi időt még sose alkottam egy huzamban. Izgalmas volt és érdekes, hisz itt már nem csak én fotóztam magam egy térben, ahol csak én vagyok, hanem hatással volt rám egy másik ember jelenléte. Ha lesz rá alkalom, mutatok majd a baki képekből is. Jó kis nevetős anyag lett.
9.kép - Az utca zaja
Korábban írtam nektek egy cikkemben, hogy hogyan kezdtem az utcával együtt lélegezni korábban. Nos ahogy sok minden mást is meg kell tanulni az életben, így nekem is rá kellett ébrednem, hogy vannak amik megváltoznak bennünk, és így például nincs nálam már minden nap a fényképezőgépem. Egy részről mert a munkaeszközöm lett (mint a szemem fényére tudjátok...) másrészt pedig tény és való sok helyre végigcipelni sem kellemes. Viszont, ha filmem van épp, akkor az analóg kis szappantartó nálam van. Ha pedig az sincs, akkor nincs mese, meg kell tanulni okosan használni a telefont. El nem fogjátok hinni, de nagyon sokáig utáltam ezzel fotózni, amióta fényképezem. Most viszont elkezdtem tudatosabban fotózni appon keresztül az utca zaját. Örömmel konstatálom, hogy a legnagyobb csendben lehet igazán lefotózni azt. Mert ha belül nyugalom van, akkor igazán sok mindent észre lehet venni odakint.
Köszönöm, hogy velem tartottál a kihívásban!
Hamarosan jelentkezem további tartalmakkal is.
