Kodak Portra ISO 160, 2023.08.13.
Balkán Vibe
Az öcsém ezzel a kifejezéssel élt , mikor elhagytuk Magyarországot és Szerbián át Montenegró felé vettük az irányt. Mondhatni felettébb hosszú út várt ránk, és öt felnőtt ember egy kocsiban nehezen van meg ennyi órán át. S míg apa hősiesen vezette le a távot, mi sokszor kiáltottunk megállóért. Természetesen be is iktattunk párat és még Szerbiában is csodájára jártunk egy-egy szép helynek.
mOCRA gORA
Szerbiában ez a hely olyan, mintha csak egy ausztriai hüttében lennének. Csendes, amerre a szem ellát, zöld táj veszi körül az embert. Ideális volt, hogy az ülő pozícióból , amit a testünk hajnal kettő óta ekkorra már pontosan ismert, kicsit kimozgassuk. Emlékszem, én itt épp már órák óta csuklottam, így a csendes közeget kellően jól megtörve sétáltam végig ezek között a csodás kis házak között. Elveszni így biztosan nem lehet ...
3 az 1-ben
A következő állomás már Montenegróban a Tara Canyon ... na de nem akárhogy jutottunk oda... Szerbiában netet vesztettünk, és sokszor térerőt is, a GPS pedig teljesen más útvonalra terelt minket, mint ahogy azt tervezte apa. Így egyszer csak pár száz méterrel Mocra Gora után, már a boszniai határnál vártuk, hogy átengedjenek. Majd utána újra egy kisebb útnyi távolság után , hogy visszaengedjenek Szerbiába... aztán végre jöhetett Montenegró... joggal teheted fel a kérdést kedves olvasó, hogy ennek mi értelme volt? Igazából a kacskaringós, kanyarodós határok tréfáltak meg minket. De tényleg így volt a rövidebb... így esett, hogy 1 órán belül három országban is jártunk. Utólag nagyon vicces, az akkori idegállapotot inkább engedjük el. :)
2023.08.13-18.
Nagyon sok érzés volt bennem, amit otthonról magammal hoztam és ami itt az öbölben lelt rám.
Ott volt a sok kérdőjel, a jövőmet illetően, a helyemet keresve... a folyton háborgó lelkem, ami olykor fortyog a bent ragadt dühtől és amely olyan lágy máskor a legapróbb életben lelt csodától, hogy kenyérre lehetne kenni. Ott volt a sok félelmem az álmaimmal szemben és úgy éreztem nagy levegőért kiáltott a testem. Aztán minden elcsendesült és kicsit értelmetlennek véltem mindent. Próbáltam jelen lenni. A jelenben viszont sokszor bosszankodtam. Egy olyan énem jött felszínre a világ egyik legszebb helyén, amit ritkán éreztem, szinte ismeretlen volt számomra.
Kotor Old Town, Budva Old town
Napról napra sorakoztak a programok és látnivalók. Természetesen megmártóztunk a tengerben is de azért a macskák városát, Kotor óvárost kár lett volna kihagyni, na meg az isteni pisztáciás croissont. Mindkét hely erősen hasonlított a szűk utcákkal Velencére. Nagyon hangulatos volt, kivéve az erős halszagot, ami a cicusoknak kirakott ételek napon való erjedésének köszönhető. Nem viccelek, kis macsek apartmanok is voltak, ahol több szőrgombóc is pihenhetett. Nézzétek el nekem, a simogatás élménye elfeledtette velem, hogy akárcsak egy képet is készítsek Ő-miauságukról.
Mégis...
Visszanézve a két tekercs filmem eredményeit, már nagyon hálás vagyok, hogy ide is eljuthattam az életben és bátorít, szinte hív egy kalandra, hogy további szép helyeket is felfedezhessek és lencsevégre kapjak. Mindamellett arra is jó példa volt az út, hogy megértsem, ami bennem van, attól menekülni felesleges, csak megtalálhatom a módját, hogyan és miként adjak magamnak időt, hogy helyén kezeljem, elrendezzem magamban. Szünetet kérni a sürgő forgó hétköznapokból olykor érdemes, hogy utolérhessük magunkat legbelül.
